MR-vizsgálati markerek a sclerosis multiplex progressziójának előrejelzésében

A mágnesrezonancia-vizsgálatot régóta használják a sclerosis multiplex diagnosztikájában és nyomonkövetésében, a terápiás válasz monitorozásában. A progresszió megítélésében a T2-súlyozott MR-felvételeken ábrázolodó atrophiás léziók pontosan jelzik előre a funkciókárosodás progresszióját, illetve a szekunder progresszív formába történő konverziót.

A mágnesrezonancia- (MR) vizsgálatot ma már rutin módon használják a sclerosis multiplex (SM) diagnosztikájában, a beteg nyomonkövetésében és a terápiás válasz monitorozásában. Az új léziók számának és térfogatának meghatározásával a klinikus kvantitatív módon felmérheti az aktív gyulladás súlyosságát. Az SM kezelésére kifejlesztett új terápiák klinikai vizsgálataiban a gyógyszerhatóságok gyakran kritériumként támasztják, hogy az új módszer képes legyen 24 hónap alatt csökkenteni az agyi léziók számát. Eddig azonban viszonylag kevés adattal rendelkezünk arra vonatkozóan, milyen korreláció van a MR-vizsgálati markerek és a betegség progressziója között.

A T2-súlyozott MR-szekvencián ábrázolódó atrophiás léziók alapján felmérhető a destrukció mértéke. A teljes agyat érintő atrophia mellett hagyományosan az atrophiás T2-léziók volumenét tekintik olyan paraméternek, mely alapján előre jelezhető az SM rokkantságot okozó progressziója, és kizárólag ezen MR-vizsgálati paraméter mutat korrelációt a klinikailag izolált szindróma (CIS, clinically isolated syndrome) és a relapszáló-remittáló SM (RRSM) szekunder progresszív SM-be (SPSM) történő konverziójával.

A University of Buffalo kutatócsoportja vizsgálatában arra kereste a választ, hogy ez utóbbi marker a progresszív SM jó indikátorának tekinthető-e. Ehhez nagy betegcsoport 5 éves utánkövetésének adatait elemezték.

Betegek és módszerek

A retrospektív vizsgálatba eredetileg 1612 beteget választottak be 2006 és 2016 között, akiket öt éven keresztül követtek nyomon. A vizsgálat során összesen 1314 SM-beteg adatait dolgozták fel, akiknek többsége nőbeteg volt (n = 1006). A betegek átlagéletkora 46 év volt; 124 betegnél CIS állt fenn, ez utóbbi betegcsoportban az átlagéletkor 39 évnek adódott. A betegek adatait 147 egészséges kontroll személyével hasonlították össze, akiknek átlagéletkora 42 év volt.

A funkciókárosodás progressziójának és a szekunder progresszív formába történő konverziónak a megítélése az érvényes irányelvek szerint történt.

Eredmények

A teljes betegcsoportból 336 CIS- vagy SM-beteg esetében észleltek progresszív betegséget; 67 esetben a CIS vagy RRSM SPSM-be progrediált.

A progressziót mutató betegeknél nagyobbnak találták a T2-súlyozott felvételeken ábrázolódó atrophiás léziók évenkénti számát a vizsgálati periódus alatt. A progressziót mutató és nem mutató betegeknél detektált MR-vizsgálati markerek összehasonlításakor azt találták, hogy progresszív betegség eseteiben átlagosan 34,4 mm³-rel nagyobb volt az atrophiás T2-léziók volumene, mint progresszió nélkül. A szerzők becslése szerint az atrophiás T2-léziók egy évre számított térfogatának 1 ml-nyi (1000 mm³-nyi) növekedése a betegségprogresszió 5-szörös kockázatával társult. Ezen túlmenően, e marker 1 ml-nyi növekedése esetén 22,8%-kal emelkedett a betegségprogressziós esemény előfordulásának a valószínűsége.

Az SPSM-be progrediáló esetekben nagyobbnak találták az atrophiás léziók egy évre számított volumenét: az átlagos különbség 26,4 mm³-nek adódott. Ezekben az esetekben – a szerzők számítása szerint – az atrophiás T2-léziók volumenének minden 1 ml-nyi emelkedése 4,7-szeresére növelte annak esélyét, hogy a betegség szekunder progresszív formába megy át.

A szerzők megjegyzik, hogy a léziók számában és térfogatában bekövetkező változások ugyanúgy nem rendelkeznek kellő prediktív erővel annak előrejelzésében, hogy a SM mely esetekben súlyosbodik szekunder progresszív formába, mint ahogyan a teljes agyi atrophia vagy csak az agy centrális részét érintő sorvadás sem. Ez utóbbi állítás a betegség klinikailag izolált szindrómának nevezett első megjelenésére, illetve a következő stádiumot képviselő RRSM-re is igaz.

A szerzők vizsgálatuk újszerű és egyedi megállapításaként emelik ki azt a tényt, hogy az atrophiás léziók volumenét találták az egyetlen olyan paraméternek, mely alapján megbízhatóan jelezhető előre a progresszív sclerosis multiplexbe történő konverzió, szemben az agyi atrophiával, mely nem tekinthető pontos prediktornak.

E következtetés egybecseng korábbi adatokkal, melyek szerint az atrophiás agyi léziók térfogata alapján pontosabban követhető nyomon a betegség progressziója, mint a léziók megjelenése vagy a teljes agyat érintő atrophia alapján.

Következtetések

A nagy populációs kohorszvizsgálat tapasztalatai összességében azt jelzik, hogy a T2-súlyozott felvételeken ábrázolódó agyi léziók térfogata észszerű és megbízható prediktív MR-vizsgálati markerként alkalmazható azon esetek előrejelzésében, amikor a betegség rokkantságot okozó súlyosságúvá progrediál vagy szekunder progresszív formába megy át.

Az eredmények tehát azt jelzik, hogy a progresszió megítélésében a T2-súlyozott MR-felvételeken ábrázoló atrophiás léziók térfogata pontosan jelzi előre a funkciókárosodás progresszióját, illetve a szekunder progresszív formába történő konverziót.

Forrás: Genovese AV, et al. Atrophied brain T2 lesion volume at MRI is associated with disability progression and conversion to secondary progressive multiple sclerosis. Radiology. 2019;293:424–433.