Időközi iránymutatás az emlékeztető COVID-19 védőoltásokról Kanadában

Időközi iránymutatás az emlékeztető COVID-19 védőoltásokról Kanadában

2022. január 31. |

6 perc Mentés

Dr. Mike Andrea

Szent Borbála Kórház Tatabánya Neuológai Osztály

Kanadában 2021 október 29-én az elérhető tudományos bizonyítékok és a Nemzeti Immunizációs Tanácsadó Bizottság szakértői véleménye alapján a COVID-19 védőoltások emlékeztető dózisáról időközi iránymutatást adtak ki. A bizottság áttekintette a COVID-19 védőoltás elsődleges sorozata utáni booster dózis szükségességét és előnyeit, melyek alapján a következő ajánlásokat tette:

  • Kifejezetten javasolt, hogy az elsődleges sorozat befejezése után legalább 6 hónappal az mRNS COVID-19 vakcinák emlékeztető adagját ajánlják fel azoknak, akik rizikója a legnagyobb arra, hogy az elsődleges sorozat utáni védőhatás lecsökken, és akiknek súlyos COVID-19 megbetegedése alakulhat ki. Ezek a populációk közé tartoznak:
    • a krónikus ellátás alatt álló vagy más időseket gondozó ellátó egységekben élő felnőttek
    • a 80 éves vagy annál idősebb felnőttek

A Bizottság további javaslata:

  • Legalább 6 hónappal az elsődleges sorozat befejezését követően az mRNS COVID-19 vakcinák emlékeztető adagja felajánlható más olyan kulcsfontosságú populációk számára, melyekben a vakcináció után idővel alacsonyabb védettség magasabb rizikója állhat fenn, magasabb a rizikó súlyos betegségre, vagy létfontosságúak az egészségügyi rendszer fenntartásában. Ezekbe a populációkba tartoznak:
    • a 70-79 éves életkorú felnőtt egyének
    • az AstraZeneca Vaxzevria/COVISHIEL vakcina két adagjával vagy a Janssen vakcina egy adagjával oltott egyének
    • a bennszülött lakossághoz tartozó vagy köztük élő felnőttek
    • az elsővonalbeli egészségügyi dolgozók, akiknek közvetlen személyes kapcsolata van betegekkel és azok, akiknél az elsődleges védőoltási sorozat vakcinái nagyon rövid időközzel lettek beadva.

A Bizottság kifejezetten javasolja továbbá, hogy

  • minden kontraindikációval nem bíró egyén a jogosult korcsoportokban kapja meg az egyik mRNS COVID-19 vakcina elsődleges sorozatát (Moderna Spikevax és Pfizer-BionTech Comirnaty).
  • A jogosult korcsoportokokban a közepesen vagy súlyosan immunhiányos egyének valamelyik törzskönyvezett mRNS vakcina három dózisból álló elsődleges sorozatát kapják meg. Azok, akik megelőzően megkapták a teljes elsődleges mRNS COVID-19 vakcina sorozatot, kapják meg az egyik törzskönyvezett mRNS vakcina egy további dózisát.

Amit fontos tudni:

  • A jelenlegi bizonyítékok alapján a COVID-19 védőoltások tartós védőhatást biztosítanak a COVID-19 okozta súlyos betegség és a halál ellen. Jelenleg nincs bizonyíték a COVID-19 ellen beoltott átlag kanadai populációban a védőhatás széleskörű csökkenésére a súlyos betegséggel szemben. A súlyos betegséggel szembeni rosszabb vakcinahatékonyságot főleg a krónikus ellátást nyújtó intézmények lakói között azonosítottak, némi bizonyíték van a csökkent hatékonyságra az időskorú felnőttek között, főleg a 80 éves vagy afeletti életkorban.
  • Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a tünetmentes fertőzés és az enyhe COVID-19 betegség elleni vakcinahatékonyság idővel csökkenhet. Az emlékeztető dózis egyes populációkban segíthet a fertőzés elleni védelem visszaállításában és fenntartásában. Jelenleg nem ismert, hogy a booster dózis után meddig áll fenn ez a hatékonyság.
  • A különböző populációkban a COVID-19 vakcinák booster dózisának szükségességét és előnyeit alátámasztó bizonyítékok:
    • Bizonyítékok utalnak arra, hogy az elsődleges oltási sorozat után a fertőzéssel szembeni védettség az idő múlásával egyre csökken.
    • Szintén bizonyítékok mutatják, hogy az elsődleges sorozat védőoltásai közötti rövidebb intervallum gyengébb immunválaszt és a védettség gyorsabb csökkenését eredményezheti.
    • A COVID-19 védőoltások korai alkalmazásánál azokat a populációkat részesítették előnyben, melyek rizikója a COVID-19 okozta súlyos betegségre vagy a COVID-19 vírus expozíciójára magasnak tekinthető. Sok ember ezekből a populációkból az átlagpopulációnál korábban kapta meg az elsődleges vakcinasorozatát és a dózisok között rövidebb, 21-től 28 napos időköz volt.
    • Azok az egyének, akik a virális vektorvakcinák (AstraZeneca Vaxzevria/COVISHIELD, Janssen) teljes sorozatát kapták meg, a vakcinahatékonyság kezdetben valamivel alacsonyabb volt, és ők a fertőzése hamarabb fogékonyabbá válhatnak szemben azokkal, akik olyan vakcinasorozatot kaptak, melyben legalább az egyik dózis mRNS vakcina volt.
    • A tanulmányok arra utalnak, hogy az mRNS vakcinák booster dózisa nagyon jó immunválaszt vált ki, mely általánosságban erősebb, mint az elsődleges sorozat utáni immunválasz, kedvező a mellékhatás-profilja, és jó rövidtávú védettséget biztosít a fertőzéssel szemeben.

Az emlékeztető védőoltás céljából bármelyik mRNS COVID-19 oltás használható, függetlenül attól, hogy melyik COVID-19 vakcinát használták az elsődleges sorozatban.

Pfizer-BionTech Comirnaty vakcina felajánlása esetén a teljes dózist (30 mcg) kell használni.

A Moderna Spikevax mRNS vakcina felajánlása esetén a krónikus ellátásban és idősotthonokban élő felnőttek számára, valamint a 70 éves vagy idősebb egyének számára a teljes dózist (100 mcg) kell használni. Más felnőttek számára, akiknek javasolt a booster oltás, fél adagot (50 mcg) kell beadni.

Dr. Mike Andrea

referencia:https://www.canada.ca/en/public-health/services/immunization/national-advisory-committee-on-immunization-naci/recommendations-use-covid-19-vaccines/statement-guidance-booster-doses/summary.html

Archived 21: Summary of National Advisory Committee on Immunization statement: Interim guidance on booster COVID-19 vaccine doses in Canada

Published: October 29, 2021

M-HU-00000405

Lezárás dátuma: 2022. január 31.

Dr. Mike Andrea

Kategóriák

Hasonló tartalmak

Sajnos nem találtunk ehhez a tartalomhoz hasonlót.